Általános légzésfunkciós vizsgálat

asztma, nehézlégzés, köhögés, allergia, fulladás

Légzésfunkciós vizsgálat

A légzésfunkciós vizsgálattal a tüdő működését vizsgáljuk, mely az asztma és egyéb tüdőbetegségek esetében elengedhetetlen vizsgálati forma. Általa már jóval az első tünetek megjelenése előtt észlelhetőek bizonyos eltérések.

A vizsgálatot egy spirométer nevű eszköz segítségével végezzük, mely lényegében egy cső, aminek egyik végét a szájba kell venni, a másik vége pedig össze van kötve egy számítógéppel. Ezzel az eszközzel mérhető a hörgők, légutak, légző izmok és hörgőcskék állapota is, valamint a hörgőkben jelentkező esetleges szűkületek.

Kiemelten fontos szerepe van a megelőzésben, mivel pl.: a szénanáthát gyakran kísérő asztma kialakulását a vizsgálat segítségével időben fel lehet ismerni.

Mit kell tudni az asztmáról?

Az asztma egy krónikus gyulladásos megbetegedés, mely a tüdőbe vezető légutakat, azon belül is elsősorban a hörgőket érinti. A légutak szűkületét és az ebből adódó rohamokat az okozza, hogy a hörgők simaizomzata felszaporodik és a tüdőben található sejtek túl sok nyákot telemnek. A kisebb nehézlégzéstől egészen a súlyos légzési elégtelenségig bármilyen formában jelentkezhetnek a tünetek.

Egy asztmás roham esetében a levegő ki-és beáramlása a tüdőbe akadályokba ütközik, ennek 3 fő oka is lehet:

  • A légutak átmérője összeszűkül, mivel a hörgőcskéket körbevevő izmok összehúzódnak
  • Sűrű nyáktermelődés a hörgőcskék falában, amely szűkületet okozhat
  • Ha a hörgőcskék belső fala megduzzad, akkor ez további szűkületet okoz

Többnyire a fiatalokat érinti és köztük is nagyobb százalékban fordul elő allergiás eredetű megbetegedésként. A betegség gyógyíthatatlan, azonban gyógyszerekkel és életmódváltással jól karbantartható.

Az asztma tünetei:

  • A légutak beszűkülnek
  • Nehézlégzés
  • Sípoló hang légzéskor
  • Mellkas fájdalom, mellkasi szorítás érzés

Maga a roham hirtelen alakul ki és gyakran nagyon heves lefolyású.

Típusai:

  • Az allergiás asztmát értelemszerűen valamilyen allergén okozza, pl.: pollenek, por, állati szőr
  • A terheléses asztma esetében a tüneteket a fizikai terhelés váltja ki

Kialakulásának oka

Elsősorban a környezeti tényezők tehetők felelőssé, azonban előfordul, hogy öröklött hajlamról van szó. Kiváltó tényezők lehetnek: allergének, vírusok, hideg levegő, füst, intenzív mozgás, stb.

Diagnosztizálása

Ahhoz, hogy megállapítható legyen, az asztma egy sor fizikális vizsgálatra van szükség, melynek része a légzésfunkciós vizsgálat is. Ahhoz pedig, hogy kiderítsék, milyen típusú asztmáról van szó, szükség van a beteg pontos kórtörténetének felállítására és allergiavizsgálatra valamint terheléses vizsgálatra is. Miután kiderült, hogy melyik típusba tartozik a beteg, megkezdődhet a kezelése.

Kezelése

Az asztma egy gyógyíthatatlan krónikus betegség, melyet gyógyszeres terápiával és életmódváltással jól karban lehet tartani. A gyógyszerek közé tartoznak különböző inhalátorok és tabletták, melyeket napi szinten alkalmazni kell a betegség szinten tartása érdekében. Rohamok esetén pedig egy akut szerre is szükség van, mely oldja a görcsöket, ez általában egy erre a célra használatos inhalátor, melyet a betegnek mindig magával kell hordania.

Egy roham esetén fontos, hogy a beteg megőrizze a hidegvérét és ne essen pánikba, ugyanis, ha pánikolni kezd, akkor a roham elhúzódik és sokkal súlyosabb lefolyású lehet.

Amennyiben a tüneteket észleli, mindenképp forduljon orvoshoz és kérjen kivizsgálást!

Az allergia vizsgálatról bővebben itt: Link

Az immunológiai vizsgálatról bővebben itt: Link



Időpontfoglalás