Emlő és hónalj

emlö ultrahang, mellvizsgálat, emlövizsgálat, emlörák, implantátum

Emlők ultrahang vizsgálata

Az emlők ultrahangos vizsgálata fájdalommentes és nem jár sugárterheléssel, így kismamák és mellimplantátummal rendelkezők számára is teljesen veszélytelen. A vizsgálat alkalmas a mellek szöveti és szerkezeti elváltozásainak, mint pl.: ciszta, daganat kimutatására. 35 éves kor felett az emlődaganatok a leggyakrabban előforduló daganatok a nők körében, mely évente több mint 2000 nő halálát okozza hazánkban. Ezért is olyan fontos, hogy rendszeresen járjunk szűrővizsgálatokra, mivel korai stádiumban a betegség jó eséllyel gyógyítható.

emlö ultrahang, mellvizsgálat, emlövizsgálat, emlörák, implantátum

35 éves kor alatt az emlők vizsgálata ultrahanggal történik, mivel a fiatal mellszövet sugárelnyelő képessége magas, ezért nem vizsgálható sugárforrással végzett mammográfiával. Az elváltozások nagy része ebben a korban jóindulatú és csak csekély számban alakul ki rosszindulatú betegség vagy mellrák.

Az emlők önvizsgálata

20 éves kortól minden nő számára javasolt a havi egyszeri emlő önvizsgálat, melyet lehetőleg a menstruációs periódust követően végezzenek el. A mellek önvizsgálata nem bonyolult, gyakorlással gyorsan elsajátítható és egy elváltozás is gyorsabban észrevehető, így idejében orvoshoz tudnak fordulni vele. Fontos, hogy az önvizsgálat nem helyettesíti a rendszeres szűréseket és mammográfiás szűrővizsgálatot sem.

A mellek javasolt orvosi vizsgálatának gyakorisága:

  • 20-39 év között: 2-3 évente
  • 40 év felett: évente

A mammográfia javasolt gyakorisága:

  • 30-45 éves korig: 3 évente (szakmai ajánlás)
  • 45-65 év között: 2 évente, behívás alapján
  • 50 év felett: évente (szakmai ajánlás)

FIGYELEM!

35 éves kor alatt mammográfia nélkül is megvizsgálja szakorvosunk.

35 éves kor felett az emlő ultrahangon csak mammográfiás képanyaggal (CD-vel/pendrvive-val/felhőbe mentett képanyaggal) tud részt venni. EZ AZ ÖN ÉRDEKE HÖLGYEM, EZ A HELYES SZAKMAI PROTOKOLL! Ennek hiányában a doktornő megtagadja a vizsgálatot, így kérem ezt vegye figyelembe. A helyszínen ez kellemetlenséget okozhat, de remélem megérti, hogy ez az Ön érdeke.

emlö ultrahang, mellvizsgálat, emlövizsgálat, emlörák, implantátum

Hónalj ultrahangos vizsgálata

A bőr alatt kitapintható csomók szinte a test bármely részén kialakulhatnak, de leggyakrabban a nyakon, mellen, hónaljban és a lágyrészek környékén fordulnak elő. Ezek az elváltozások legtöbbször ártalmatlanok, azonban ultrahang vizsgálattal könnyen felderíthető, hogy mivel állunk szemben.

  • Nyirokcsomó duzzanat: okozhatja ciszta, bakteriális vagy vírusfertőzés, allergia vagy irritáció
  • Lipóma: a zsírszövet túlburjánzása
  • Atheróma: a faggyúmirigy kivezető csövének elzáródása miatti faggyúdaganat
  • Limfóma: a nyirokrendszer rosszindulatú daganata. A limfóma korai felismerés esetén az egyik legjobban gyógyítható rosszindulatú daganat típus
  • Szarkóma: a limfómánál ritkább súlyos elváltozás, melynek fő jellegzetességei a szabálytalan alak és nem mozdítható el

Időpontfoglalás